Békatalp helyett… - avagy minek szorítsunk helyet a saját cipőspolcunkon?

"- Amit csak kívánsz, neked adom, kedves béka - válaszolt a királylány -, a ruháimat, gyöngyeimet és drágaköveimet, akár még az aranykoronát is a fejemről.

- Nem kell nekem sem a ruhád, sem a gyöngyöd, sem a koronád. De ha megígéred, hogy szeretni fogsz, a játszótársad lehetek, melletted ülhetek asztalodnál (...), akkor felhozom neked az aranylabdádat - felelte a béka."

Ismerős a történet, ugye? A béka is arra vágyik, hogy emberszámba vegyék. Törődjenek, játszanak vele, kérdezzék meg, hogy érzi magát, és talán legyen kinek elmesélni az örömeit. S ha ez megtörténik, királyfi lesz belőle. Ha nem… nos akkor a kis emberpalántának nem lesz kitől megtanulnia, hogy mit kezdjen magával, ha szomorú, mit tegyen, ha megbántották, ha ő bántott.

Aki magára marad a gondjaival, csak ellesni tudja, mások mit kezdenek a sajátjukéval. És ha csak azt látja maga körül, hogy ilyenkor gyorsan rágyújt valaki, esetleg iszik egy felest, vagy odacsap valahová –esetleg mindezt együtt…

A mesebeli béka segíthet ezt megértenünk. Felelősségteljes vállalás, amikor mi beszélgetünk egy gyerekkel arról, amiről a szülei nem tudnak. Úgy, hogy a szülei iránti tiszteletüket, szeretetüket nem sértjük, hanem segítünk megérteni, megbocsájtani. Aki kertészkedik, tudja, egy palántát át lehet ültetni, de a siker kulcsa a gyökerekben van...

S mi segíthet ebben nekünk? Ha fel tudjuk venni lábunkra az Elfogadás, Nyitottság és Alázat saruját. Ebben fejet hajtani sorsok, életek előtt, megköszönni, amit kaptunk és továbbadni, amit tudunk. Nem lesz kevesebb belőle.

Minden apró figyelmesség sokat jelenthet – a hosszú távú elköteleződés ritka, és azt is meg kell alapozni tapasztalatokkal, kezdeti apró lépésekkel. S e sorozat utolsó részeként álljon itt egy példa arra, mekkora segítség lehet egy fiatalnak az, ha van egy barátja, akire számíthat:  http://nol.hu/belfold/20110521-egyetlen_ember_eleg