„Gyere már, kézzel szedi a  csalánt!”

Ilyen egyszerű a népszerűség : ) Immár három fiatalember nézi a cigánytelepen, ahogy egyikük kertjében a kerítés mentén művelem a lehetetlent. A biciklit akarták kölcsönkérni, ez ugyan nem sikerült, de ezek szerint mégsem jöttek hiába… Nem is tudok ellenállni a kísértésnek, felismerve a pillanat adta lehetőséget tovább fokozom a mutatványt: vigyorogva bekapok és elrágok egy levelet Mint egy varázslóra, úgy merednek rám.  Lehet, hogy ezután könnyebb dolga lesz a szemüveges idegen nőnek? (Legközelebb már tegeznek, amire addig képtelenek voltak : )

A malacok otthona
- a szemétrakás azóta eltűnt mögüle : )

Hogy oldjam a nyers csalánevést követő döbbenetet, magyarázkodom: sok vas van benne, meg mindenféle anyagok, amik egészségesen tartják az embert, meg a gyerekét is. „Akkor ez kell a malacoknak!” – játszik kezemre a véletlen, mivel háziurunk már kapja is fel a disznóól mellől a rózsaszín dobozt. Malacportré mellett a felirat: vaspótló táplálékkiegészítő. A szomszéd adta, hogy ilyet vegyen a két süldőnek - nagyon büszkék rájuk, sok pénzt adtak értük. Kicsit aggódunk is, tudják-e majd etetni őket rendesen, s ha nagyobbak lesznek, nem törnek-e ki könnyűszerrel az ajtólapokból összetákolt „ól”- ból. 

Elgondolkodom, vajon a feleségét is meg tudom majd győzni, hogy ne csak a malacok, hanem a gyerek kiegyensúlyozott táplálására is figyeljenek- ez még sokszor diplomások esetében sem egyszerű … A teának szárított csalán megőrölve télen sok nyomelemmel, A- és C-vitaminnal gazdagítja az ételeket (családanyák figyelem: eleinte javasolt titokban használni!!)

                                                                                      

Annyival nem ér kevesebbet, mint amennyivel olcsóbb a táplálék-kiegészítőknél.

Vissza a pusztakézzel gyűjtött csalánhoz: mivel a munkáskesztyű valahogy mindig eltűnik az autóból, környezeti nevelő kollégám gyerekbolondító trükkje nemesül hasznos gyakorlati tudássá - ha elég vizes az ember keze, az égető folyadék felhígul, s nem csíp. Egy vödör víz a varázspálcám. Ebbe teszem a csalánt, ideje beáztatni, nem merek várni vele addig, míg végre eszembe jut végre eltenni egy pár kesztyűt. Ha ilyen melegek lesznek, a jövő héten már elég erős szaga lesz ahhoz, hogy a benne lévő nitrogén hasznosulhasson, s kilocsolva megugrassza a növények fejlődését. Amikor mások pétisót vesznek a boltban, mi csalánt gyűjtünk az árokparton. Csak itt nincs környezetterhelő csomagolás, előállítási és szállítási költség, széndioxid kibocsájtás (csak megkötés!), ÁFA - szóval rövidtávon gondolkodva nemigen éri meg gyűjtögetni. 

A csalán is virágzik már - teának érdemes előtte gyűjteni a levelét, pontosabban én úgy egy arasznyit szoktam letörni a hajtások végéből. Hűvösebb helyeken még szerencsénk lehet. A bodzához hasonlóan javítja a talajt: kivonja a felesleges nitrogént és felhalmozza leveleiben, szárában. Így tudja nagyon egyszerűen és olcsón azt, amit a nitrogénműtrágyák. Csoportosan nő, egymást védik, segítik a növénykék – s ezen a téren segíti az embert is. A csalánból készült esszencia a versengésből adódó konfliktusokat oldja, segíthet egy családnak vagy más közösség tagjainak összetartóvá, elfogadóvá, befogadóvá válni.

Érdemes nézegetni ezt a képet. 

Csak meg kell ismerni, s megtudjuk, hogyan szelídíthető. Ha jól figyelünk rá, megértjük, mire tanít bennünket úton-útfélen ez a messziről elkerült növény.

Ha legközelebb megcsíp a csalán, talán eszünkbe jut.

Még mindig díszlik  a bodzavirág

…  s megérkezett a valódi vihar is gyönyörű, sok-sok esővel! Itt az Alföldön már hosszú évek óta nem láttunk napokig tartó esőzést. A homok gyorsan elnyeli, s van helye a talajban bőven a víznek, a kutakban csak nagyon mélyről sejlett fel már a tükörképünk. Ezekben a borús napokban tényleg üde színfolt a tájban a sok fehér bodzavirágtányér.

 Tulajdonképpen nem különleges történet következik a már említett családról. Sajnos. 

Bogáncsvirág-család. Bódító illatú levélerődítmény.

Anya keményen tartja kezében a gyeplőt. Konkrétan, egyenesen nemigen kér, de nem is enged beleszólást az életükbe. Pontosabban úgy viselkedik, hogy senkinek eszébe se jusson ilyesmi. 

Ha felajánlunk valamit, köszönettel elfogadja. Ugyanakkor jó, mondhatni bizalmasnak tűnik a viszonyunk, ha valakivel gondja van, a segítségünket kéri, leginkább az életvezetési tanácsadót, hogy „szerelje meg”, vagy legalábbis javítson rajta. Ő szerencsére soha nem tehet a kialakult problémás helyzetekről. A beszélgetések során a problémák elől kitér, okos, értelmes asszony, aki a nehézségeket erényként magyarázza, és a kevés pozitívumot tudja úgy tálalni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

 A szemedbe néz, és szuggesztíven elmagyarázza: a helyzet egyáltalán nem az, aminek látszik. A fiúgyerekek tökéletesek, ha van is némi pillanatnyi zavar, az csak átmeneti, az életkorukból adódó. A lányokkal való probléma viszont az ő személyiségükből fakad sajnos, ő megtesz mindent, hogy megnevelje őket, de … Sajnos a „menyével” is ez a gond, nem hallgat az okosabbra.

Lassan nyílik a szemünk, óvatosságra int a nagyobbak sorsa, a számunkra elkényeztetettnek tűnő, de otthon istenített nagyfiú, aki már maga is apuka huszonkét évesen és a nagylány, aki mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, aki tizenhat évesen maga is anyuka – ez persze természetes a kisebbek számára, hiszen anya is ekkor szült először.

Szóval jó a viszony, a gyerekek is ragaszkodnak hozzánk, egy ilyen esetben az ember mindent megtesz azért, hogy segítse a következő generációt, anya is együttműködőnek tűnik. Bár egyre gyakrabban fordul elő, hogy nincs a gyerekekre kétszáz forint, hogy bejöjjenek busszal az egész napos programra, ahol pl. etetjük is őket egész nap (ilyenkor azért nekem is eszembe jut, mennyibe kerül egy pakli dohány, és hogy három felnőtt él a családi pótlékból…). Egy ideig ad az ember kölcsön (mindig visszakapja!) vagy kimegy értük kocsival.

S egyszer csak azt veszi észre, hogy már a kislány telefonál vagy üzen, hogy kimennénk-e érte – ebben már van némi érzeli zsarolás. Egy táborból, ahová mi csak beszerveztük, úgy hozzák haza a kollégák, hogy lopás történt (a dolognak inkább eszmei értéke van, egy gyerek kétnapi munkája), és minden felnőtt őt gyanúsítja – bizonyítani nem sikerült. Mi elfogultak lettünk a három év alatt, de idegenek már nem látják őt egyenesnek. Ezután már mi is figyelünk, és tényleg, kisebb-nagyobb hazugságokon érjük.  A nagyfiú tele panasszal, hogy rossz az angoltanár, pedig ő hogy szeretne….– találunk lehetőséget neki a különórákra,  csak a bejárást kellene megoldani 1-200 forintból a szomszéd faluba. Ez az összeg belefér a családi költségvetésbe, tudjuk. De már nem is olyan gond a tanár, jó ez így inkább, köszönjük.

S ekkor elgondolkodik a segítő: a tehetség, az észbeli adottságok megvannak, úgy tűnik, az ambíció is. Nyújtjuk a lehetőséget, úgy tűnik, ezeknek a gyerekeknek a sorsa sínen van. Valami azonban, valamiféle képesség mégis hiányzik. S jön a nehezen emészthető szembesülés: van helyette más - a szülői minta. A mai nap számít egyedül, a holnap messze van. A túlélés törvénye arra tanít, hogy ne bízz senkiben, használd okosan, amit a pillanat kínál és védd magad a végsőkig.

Ez a legnagyobb törvény, életük ennek köszönhetik. Így tudta anya életben tartani magát, maga mellett tartani és felnevelni a gyerekeit a változó apák mellett, ez a receptje az életre. Ez az általános törvény a létminimum alatt, a felszín csak értelmi képesség kérdése - mi bedőltünk a felszínnek, pontosabban azt hittük, ez most más. De már sejthető a kislányban nővére sorsa.

A bodza illatozik, augusztusra megérleli fekete bogyóit. Elhagyatott, gondozatlan helyeken él, s pusztán létével elindítja a pozitív változást – lenn a talajban, az eljövő növénygenerációk számára.

 Ebből most persze még semmi sem látszik.

S most pedig virágzik a bodza...

... ami több szempontból is jó alkalom, hogy hosszas halogatás után végre újra jelentkezzem J A bodza élete során feljavítja a talajt más növényeknek, s a viráglelkek ismerői azt mondják, a természet rendjében betöltött szerepe szerint segít az embernek is az újrakezdésben, az elszigetelődés után visszakapcsolódni az Élet áramába.

Akkor hát kezdjük és folytassuk J

A bodzabogyó érése kapcsán írtam arról, hogy milyen nehéz jól segíteni. Ez több szempontból is nehéz téma, érzékenyen érintett, nem volt kedvem írni róla - jól elhúztam-halasztottam-„felejtettem” a folytatást. 

Kettős természetűként emlegetik ezt a növényt: kellemetlen szagú levelek között muskotályos ízű és illatú virág nyílik, a sötétben is világít a bokor, neve mégis a bogyója után feketebodza… Gyönyörű halvány vajszínű csipketányér virágaival képviseli a fényt, minden porcikájával a gyógyítást. Leromlott vidékeken, felborult egyensúlyú talajokon él, sokszor olyan helyeken, ahol nem szívesen időzünk, sőt a közelébe sem mennénk, romokon, trágyadombokon díszít, vagy például itt is:

  

 Igen, ez egy árnyékszék, anya, nagymama és négy kisgyerek él itt. Vezet még egy csapás a kert végébe a gazon keresztül – választási lehetőség mindig van : )

E képen ugyan még túl fiatal, nem virágzik, de talán érzékelhető, hogyan jelképezi az élet minden területén jelenlévő ambivalenciát. Jelen esetben a tudomásul nem vett, taszító, vállalhatatlannak tartott dolgokat és a virágok vonzó szépségét (majd, egy-két év múlva : ) megkönnyítve ezzel az Élet árnyékos oldalának elfogadását, befogadását. Talán nem kell hosszasan magyarázni, hogy minden probléma megoldásában az első lépés annak felismerése és főleg vállalása…

S amiről e féléves hallgatás előtt terveztem írni: munkám kezdete óta foglalkozunk egy családdal, akikre mindig azt mondtuk, igen, ők azok, akiknek érdemes segíteni. Értelmes, nyitott, érdeklődő, motivált gyerekek, törődő anya (apák közül mindig a legutolsó gyereké van jelen…), állatok az ólban, befőttek a kamrapolcon, kis kert a gyerekeknek is, tisztaság és rend a távoli tanyán.

A két középső gyerek másodikos és ötödikes volt, amikor megismertük őket. A kislány okos, ambiciózus: osztályelső, kreatív, ötletei vannak és kezdeményező, jó sportoló és könnyen teremt kapcsolatokat. A bátyja is hasonló képességű, bár csak az őt érdeklő dolgokra mozdul rá, de hasonló kreatívan. Az ovis kisfiú is mesél a csillagokról, hogyan lesz a vihar…

S hogyan lett, legalábbis a segítő lelkében - következik hamarosan a folytatás az ambivalencia jegyében egy reménysugárról és az árnyékról.