Gólyafiakról és más kicsinyekről

A múlt héten, amikor elkezdtem írni róluk, még csak a fejük búbja látszott ki a fészkekből, most már nyújtogatják a nyakukat felfelé, jól láthatóak : ) Egy madarász ismerősöm szerint már vagy három hete, hogy kikeltek a kisgólyák: http://www.roszkeihorgasz.net/golya-kamera. A nógrádi kicsik fiatalabbak, mégiscsak Északon laknak : ) http://golya.mme.hu/golyakamera/szugystream/. És itt a hófehér kisfeketególyákról  https://hu-hu.facebook.com/pages/Magyar-g%C3%B3lya-webkamer%C3%A1k/504402916291382

Ha az állatokat nézem, olyan egyszerűnek tűnik az utódok gondozása, nevelése, elengedése. Hogy az ember mennyire képes gondoskodni a gyerekeiről - hát amennyire csak képes, biztos megteszi. Amennyire csak képes, amije csak van, amennyit ő is kapott, azt mind adja. Kevés ember képes arra, hogy többet adjon, mást, jobbat, mint amivel élete során találkozott.

A falu egyik legzűrösebb családjához kopogtattam be a paradicsompalántáimmal. "Persze, megcsináljuk a helyét, hozzad csak! Lesz trágya is, majd kérek a szomszédból."  Megcsinálták. A nagymamával régen jóban vagyunk, egyszer nagyon ízlett neki egy egyszerű süti, írta a receptet  (mint egy szorgalmas elsős, nagy ákombákom betűkkel), hogy megsüti Karácsonyra. Azóta a lányának megszületett a negyedik gyereke is - még a legnagyobb is ovis. A három nagyobb mindig ott lábatlankodik körülöttünk - mindig megvan az indok, hogy miért nincsenek oviban, s az itthoni viselkedésük alapján el tudom képzelni, ott sem hiányoznak különösebben az óvónéniknek - mindent ők akarnak csinálni, egyszerre, azonnal, lökdösnek, követelőznek: "Mit hoztál?". Nem én szoktattam rá őket, nálam csak palánta és vetőmag, télen legfeljebb csíráztatott búza szokott lenni.

A szüleik megengednek nekik mindent, bármit megtehetnek. Amikor elfogy a felnőttek türelme, már túl zavaróak, akkor rájuk kiabálnak. A gyerekek élete folytonos harc a felnőttek figyelméért, vagy egymással valamiért. Senki nem szól rájuk, senki nem inti őket türelemre, senki nem magyarázza el nekik, hogy lehet másképp is: lehet várni, lehet kérni. Így nőnek fel, az erősebb és gyorsabb győz. A szüleik és a nagyszüleik is így nőttek fel, egymással is türelmetlenek, kiabálósak, erőszakosak. Ők így tudják szeretni egymást.

Ruhát, ennivalót, játékot még szerez valahogy az ember, de a belső elégedettség öröme ismeretlen marad számukra. Erre lenne jó az ovi, hogy megtanuljanak együtt élni másokkal halkan, türelemmel, hogy lépésről lépésre is el lehet érni, meg lehet valósítani valamit. Hogy lássák, lehet a másikhoz szépen is szólni, hogy ha nem azonnal van meg valami, akkor is megvan és úgy is lehet jó. Hogy ha dolgozunk valamiért, annak van eredménye, és az jó érzés, az is tud öröm lenni. Jó lenne, ha az ovinak is fontos lenne, hogy ezek a gyerekek ott legyenek. Jó lenne, ha az óvónénik erőfeszítését elismernék, és jó lenne, ha az óvónénik fontosnak éreznék, hogy törődjenek e gyerekek sorsával .

Biztos, hogy nem volt ez mindig így, évezredes hagyománya a szeretetnek, törődésnek van. Valahol elveszett, de biztos vagyok benne, vissza lehet csempészni a békét, az odafigyelést a hétköznapokba. Nem azt a világot éljük, ahol elegendő türelem és támogatás van kivárni a lassan megmutatkozó kicsi változást. A szociális politika hosszútávú koncepció nélküli segítése, a hirtelen tűzoltás húszéves gyakorlata nem vált be, csak egyre tehetetlenebbé és kiszolgáltatottabbá tette azokat, akiket talpon kellett volna tartani. A gólya tavaszonkénti visszatérésével az új születésének, az újjászületésnek egyik legerősebb jelképe. Kevés helyen látni jó példát, de szerencsére van olyan évtizedes munka, ami bizonyítja, hogy lehetséges a változás, van olyan út, amin érdemes járni: http://igazgyongy-alapitvany.hu/alapitvany/szemlelet/

Gólya, gólya, gilice ... - becézzük a madarat, aki ismeri az Élet forrását, az Élet vizét, ahol megtalálja halászás közben a kisbabákat. Gilice, gerlice, gerle, galambocskám - jó szó nemigen jut ezeknek a gyerekeknek, de mi vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel, amikor csak alkalmunk adódik rá? Észrevesszük-e ezeket az alkalmakat? Ki tudja, mikor vezet épp az Élet forrásához...